Harmadik alkalommal került megrendezésre az Ifjúsági Bál Kecskeméten

Bevezető: 
Idén megrendezésre került a III. Ifjúsági Bál Kecskeméten. A Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat, az est házigazdája, 2018. február 23-án a Három Gúnár Rendezvényházban tartotta az eseményt.

A konferálásért Simon Péter Dávid és Bodor Márk (a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat alapító tagjai) feleltek a bálon, a rendezvényt pedig Mohay Gergely, az Ifjuságpolitikáért és Esélyteremtésért Felelős Helyettes Államtitkárság osztályvezetője, Nemcsik Mátyás, a Kecskeméti Ifjúsági Tanács alelnöke, önkormányzati képviselő, és Krasnyánszki Anna, a Kecskeméti Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat elnöke nyitotta meg. A nyitóbeszédek után a Főnix Dance táncosai szórakoztatták a közönséget. Ezután svédasztalos vacsora következett, mialatt a Dal 2018-ban is szereplő LivingRoom zenekar játszott hangulatos zenét.

A fiatalok egy olyan programot szerettek volna létrehozni, ami lehetőséget nyújt Kecskemét fiataljainak szórakozni, úgy hogy az minőségi időtöltés legyen. Egy évben egyszer valami mást akartak az éjszakai program fókuszába helyezni, mint egy megszokott péntek este légköre. A vacsora után a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat tagjai bécsi keringővel teremtettek igazi báli hangulatot. Bemutatkoztak olyan tehetséges helyi előadók, mint Kasztel Réka és Bodor Bálint, valamint a BarIsOn.

A bálkirályt és a bálkirálynőt az est sztárvendége a New Level Empire jelentette be, majd értékes nyeremények kerültek kisorsolásra a tombolán. Az est fennmaradó részében Dj Dombi és Dj Afus gondoskodott a hangulatról. Mintegy háromszáz vendég mulatott a bálban, és nem csak Kecskemétről. Tíz másik város diákönkormányzata, ifjúsági tanácsa, képviselője vett részt az eseményen.

A III. Ifjúsági Bál a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat, a Kecskeméti Ifjúsági Tanács, az Új Nemzedék Kecskeméti Közösségi Tér, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft, valamint a Főnix Dance Sport Gyermek és Ifjúsági Központ Egyesület együttműködésével valósult meg.