Nyárindító Zánkán

Bevezető: 
Első élmények a táborból

Az Erzsébet Ifjúsági Alap képviseletében június 22-24-én meglátogattuk a Zánkai Erzsébet-tábort. Az idei első turnusban közel 1500 gyerek táborozott, közülük sokan nevelőszülői hálózatból kerültek ki, így hatalmas élmény lehetett számukra a Balaton. Mi is igyekeztünk szuper programokkal előállni, hogy még jobban érezzék magukat.

A partra vittünk le életnagyságú malom táblát, Ki nevet a végén játékot és egy hatalmas Magyarország-térképet, amin Honfoglalóban próbálhatták ki magukat. Legnagyobb sikert mégis a kitűzőgyártás aratott, sokan átálltak a tömeges termelésre, emlékként elvitték magukkal a barátaiknak, családjuknak. Délután és a második napon a táboron belül tartottunk játékos foglalkozásokat a pályaorientáció és környezettudatosság témájában, szerda este pedig  „csordában” összegyűlve a gyerekekkel közösen nézhettük végig a magyar-német meccset.

A fiatalok az igazi nyári hőség ellenére nyitottak, motiváltak voltak, ez pedig bennünket is ösztönöz, hogy csapatunk a következő hetekben is hasonló erőbedobással szervezze és vezesse a játékokat.