Aki keresett az talált!

Bevezető: 
2018. 06. 08-án délután ismét megtelt a tér lehetőségekkel és a lehetőségek után kutató fiatalokkal.

Négy diákmunkákkal foglalkozó szervezet (WHC, MelóDiák, ProDiák, FürgeDiák) ismertette lehetőségeit és próbált minél szélesebbkörű tájékoztatást biztosítani a fiatalok számára. A munkákon, a szervezetek szolgáltatásain kívül két különleges programmal is ismerkedhettek a fiatalok. Ezek közül az egyik a Katedra nyelviskola által bemutatott önkéntességet népszerűsítő program, a másik pedig a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány HelloWork akadémia lehetősége volt. Velünk volt továbbá a Fehérvári Programszervező Kft. is, akik a közeljövőben megvalósuló programjaik önkéntes lehetőségeit kínálták a fiataloknak. 

A visszajelzések alapján egy eredményes programot tudhatunk a hátunk mögött.

 

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével emelte a rendezvényünk színvonalát.