Bemutatkozik az ATK

Bevezető: 
„KELL EGY HELY” Az Andrássy Úti Társaskör – Új Nemzedék Békéscsabai Közösségi Tér – mint ifjúsági közösségi tér

Az Andrássy Úti Társaskör (5600 Békéscsaba, Andrássy út 38.), mintegy multifunkcionális közösségi térkialakítás ennek a komplex projektmegvalósításnak ad otthont, hogy az ifjúság szabadidő-eltöltését, valamint az ifjúságsegítő szakemberek és fiatalok által működtetett közösség tevékenységét szolgálja. Az inkubátorház jelleggel működő intézmény civil szervezetekkel karöltve többek között megyei és regionális ifjúság képzési és kulturális, szórakoztatási központ funkcióit tölti be. A jól felszerelt közösségi terünk bárki számára nyitott módon, ingyenesen elérhető, hogy hozzájáruljunk a fiatalok helyi aktív közösségi szerepvállalásához, ezen keresztül a régió fejlődéséhez.

Programok, partnerek, szakértők, csoportok, eszközök, szolgáltatások

Az Andrássy Úti Társaskör fenntartásáért működő Új Nemzedék Újratöltve és Új Fejezet Békés Megyéért Ifjúsági Egyesület a Békés megyei fiatalok számára kulturális szórakozás, szabadidős és sport programok lebonyolítását, oktatási tevékenység szervezését, a fiatalok életesélyeinek segítését, a helyi fiatalok ön- és közösségfejlesztését, pályázati – pályaorientációs felvilágosítását biztosítja a terének teljes körű támogatásán, működtetésén keresztül.

Az intézmény kapcsolatait megsokszorozva hét szervezettel (Új Nemzedék Központ, Új Fejezet Békés Megyéért Ifjúsági Egyesület, Táliber Alapítvány, Játszótér Alapítvány, Green2Move Egyesület, Csupaszív Nagycsaládos Egyesület, Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete) szoros együttműködésben alakult át a helyi ifjúsági kezdeményezéseket összefogva sajátos összekötő ponttá. A befogadó kreatív térré átalakult ház továbbá, ugyancsak az ifjúsági korosztályt támogató szervezetekkel is együttműködik (pl.: EBI, Patent, Egyensúly AE, T1ÉL Teaház és Ifjúsági Klub, KIE, Bárka Klub, Skate Park, Közösségfejlesztők BME, Bcs-i KEF).

Eddig megvalósult programjainkkal – ifjúsági találkozók, konferenciák, workshopok, kiállítások lebonyolításával – a társadalmi beilleszkedés, a pályaválasztás előtt álló, a társas és közösségi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, valamint a helyi közösségek megerősítését igénylő ifjúság készségeinek fejlesztését, valamint a fiatalok hátrányos helyzetű csoportokkal szembeni érzékenyítését támogattuk.

Az időszakosan megrendezett rendezvények alkalmain túl a hátrányos helyzetű ifjúsági célcsoportunk részére rendszeresen elérhető szolgáltatásokat biztosítunk. Ekképpen az Andrássy Úti Társaskör az egyéni és csoportos klubfoglalkozások, társasjáték programok, városi ifjúsági rendezvények, közösségek összefogását segítő projektek, tehetséggondozással egybekötött szakmai műhelyek, önkénteseket fogadó társadalmi és közösségi szerepvállalást életre hívó együttműködések tere.

Az ingyenesen – klubkártyával – igénybe vehető, bárki számára elérhető klubfoglalkozásaink a következők: az Ingyen Popcorn Filmklub, az Art-plexus Művészeti Klub, a Civil klub, Sütő-Főző Klub, Kreatív klub (kötés, varrás, horgolás stb.), a Gitár Suli , Sport Klubok, mint aikido – önvédelmi kurzus, zumba. Társas szórakozási, ismerkedési, tanulási, pihenési lehetőségeket biztosítanak eszközeink: az Xbox 360, a TEQ Ball, a korszerű társasjátékok, a csocsó, a billiárd, a darts.

Emellett a ház egyedisége abban is megmutatkozik, ha a fiataloknak van affinitása és egyéni elképzelése egy program, klub megszervezésével kapcsolatban, akkor tervezhetnek velünk és az intézmény munkatársaival egyeztetve segítünk nekik azoknak megvalósításban. Ugyanakkor a ház berendezését, a dekorációt nagy részben a hozzánk járó fiatalok tervezték, és valósították meg, hogy sajátjuknak érezhessék azt, így otthonossá téve a közösségi teret ötleteik kivitelezésében és a művészi készségeik kibontakozásában és fejlesztésében is segíthetjük őket.

Az Andrássy Úti Társaskör nyitvatartási ideje általában hétfőtől-péntekig, 12.00-18.00 óráig tart, azonban az egyedi rendezvényszervezési, projektötletek megvalósításához szükséges igényeket is figyelembe vesszük.