Egy izgalmas hét a Médiatáborban

Bevezető: 
Nem először jelentkeztem a Médiatáborba. Bár azt gondoltam, hogy talán eleget tanultam ahhoz, amit szeretnék tudni ahhoz, hogy rövid videókkal szórakoztassam a családom, illetve a barátaimat. Aztán megnéztem a programot…

Szeretnél YOUTUBER lenni? Találkoznál INFLUENCEREKKEL?

Ez volt az a két mondat, ami után idén is úgy döntöttem, táborlakó leszek. Mert engem is érdekelt a youtuberek világa, kíváncsi voltam arra, mi kell ahhoz, hogy valaki véleményformáló legyen. De nagyon vártam F. Lackót is, aki hasonlóan hozzám, vagyis tábor résztvevőként érkezik. Mégis annál több, hiszen videoklipjeit már pörgeti a világháló… izgalmas hétre számítottam.

Nem is csalódtam. Túl azon, hogy újabb technikákat, fogásokat ismerhettem meg, találkozhattam Siriussal, akit eddig csak a játékok világából ismertem. Nagyon közvetlen volt velünk, élmény volt az előadása. Viszkok Fruzsit főleg a táboros lányok várták, még meglepetéssel is készültek. De férfiasan bevallom, én is élvezettel hallgattam a sztorijait.

S akkor F. Lackó. Hamar megbarátkozott mindenkivel a táborban. Egy nagyon csendes fiú, aki él hal a rap zenéért. A színpad mellett látszik rajta az is, hogy szívesen húz edzőcipőt, azt mondta a konditeremnek köszönheti alakját.

Az izgalmas és nagyon töményre összeállított táborprogram miatt nagyon elrepült ez az egy hét. Szerintem jövőre is ott leszek.