Most vagy soha: A jövő tervei

Bevezető: 
Egy kis létszámú, különböző hátterekből származó csoport gyűlt össze november 15-én a társadalmunk jövőjéről társalogni.

Az első mondattól kezdve Tóth Gábor, a Tudatos Fiatalok Közösségének az alapítója, elragadta a közönségét a kortársias gondolkodásával és nézeteivel a fenntarthatóság, valamint a emberi választás súlyára nézve A jövőben minden ingyen lesz? című előadásával. E beszélgetés során olyan kérdéseket tett föl, amelyek mindenkit elgondolkodtattak és a gondolkodásuk átformálására késztetett. A kérdések: mi is kell a boldogsághoz a mai világban, miért élünk egy ilyen nyereség-centrikus közösségben, illetve, ahogy az előadás címe is súgja, a jövőben minden ingyen lesz-e?

            Tóth Gábor frissítő nézeteket kínált a 21. századi értékrendszerre, felhívva a hallgatókat egy szellemi társalgásra. Annak ellenére, hogy ez egy előadásként volt hirdetve, az egész egy beszélgetésre épült, hiszen az ellentmondó lenne a közösségi alapú társadalom megvalósításáról szóló tervekben, ha egy ember vezeti a beszélgetést.

            Sokak tudtak kapcsolódni az előadó kérdéseihez, és pontjaihoz, idővel elkezdve fölfedni a tudatos valóságukat, valamint hozzájárulni a beszélgetéshez személyes történetekkel és ötletekkel. Közös pont volt mindenkinek a vágy: egy nap egy olyan közösség fölállítása, amelyben többet látnak egymásban az emberek, mint a pénzügyi nyereséget.

            Ezután az intellektuális diskurzus után többen maradtak még kapcsolatot építeni, gondolatokat cserélni. Ezen túl Tóth Gábor mindenkiben megerősítette azt a hitet, hogy még nem veszett el minden remény, mert az átlagembernek is van beleszólása a jövőbe.

(Hayverova Alice)