Versek
Szemeidben
A nyári záporok utáni esőillat,
Könyvek megsárgult lapjai,
Boldogság édes könnyei,
Tavaszi napfény, mely felolvasztja a havat,
Madarak játékos hangja,
Napfelkelte, s napnyugta
Ott, ragyog szemedben,
S fényesebbé teszi szerelmemet.
Közömbös
Éjszaka, hajnal, délelőtt
Váltják egymást szüntelen,
Ígéretek a tettek előtt,
Megszűnni nem akaró félelem.
Hogy mitől?
Nem is tudom...
Talán tőled,
Hogy beléd szeretek,
Hogy mikor újra látlak,
Már nem leszel számomra közömbös.
Rövidebb írások
Egyedül
Érezted már teljesen egyedül magad? Amikor még a csend is sikolyként telepszik rád és szivárog bele az ereidbe. Ezt érzem, amikor rád nézek. Mint egy kisgyerek, akit egyedül hagytak a saját lelkében. Furcsa, hogy ekkora magányt érzel belül, holott a lélek nem jár párban, csak egyedül. Gondolkozom. Elhanyagolt külső, beduzzadt szemek, fekete ruhák. Oh, netalántán szerelmes voltál? Eltalátam, igaz? Teljes káosz a fejben és és ... a szívben. Az elme kemény dió, de a szív s a lélek. A körülöttük lebzselő démonok okozzák ezt az egészet. Éppen most szívnak ki belőlünk mindent, mi szép.
Mostmár tudod te is, milyen érzés egyedül lenni.
Eltávolodás
Beszélnem kellene az érzéseimről? Lehet, de tudod vicces ezt a te szádból hallani, pont tőled, aki valahogy sosem hallgatta meg őket igazán. Annyiszor meséltem, áradoztam neked. Osztottam meg titkokat, kicsiket, nagyokat. Annyiszor hittem azt, hogy figyelsz, annyiszor gondoltam rád, de jó, hogy van velem egy ilyen barát. Aztán... Nem is tudom. Mintha végleg eltöröltél volna, mint a könnycseppeket, amik csak a sokáig ki nem eresztett dühtől folytak le az arcodon. Beszéljek az érzéseimről? Én? Nem te vagy az, aki végig beszorított mindent, mert elvesztette hitét bennem? Barátok voltunk, vagy csak addig nyomtál el mindent, amíg szépen megölted az egészet? Megfojtottál minden jó érzést irányomba, hátha így könnyebb lesz elviselni a hatalmas űrt, amit majd magam után hagyok. Tényleg előre láttad, hogy elmegyek? Elfelejtettél bízni bennem, és mára már én is benned.
Fodor Kincső