Már egészen kiskoromtól részese voltam a szüleim munkája révén városi, országos rendezvényeknek, és nemcsak résztvevőként, hanem a háttérben segítőként is. Így mire középiskolás lettem, az iskolai közösségi szolgálat 50 óráját többszörösen túlteljesítettem, ha akartam, ha nem. Bár már egyetemista vagyok, az önkénteskedés továbbra is része az életemnek. Nem mondom, hogy mindig nagy lelkesedéssel megyek, de általában nem mondok nemet egy-egy felkérésre. Sokszor apró segítségről van szó, háttérmunkáról. Előfordul, hogy én magam nem is gondolom önkéntes tevékenységnek, amit teszek, viszont a szervezetek igen, mert ők másként követik, adminisztrálják, mint én.
Pár napja a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány megyei ifjúsági konferenciáján önkénteskedtem. A technikai eszközök kezelésétől a pakoláson át a World Cafe asztalgazda szerepig voltam előtérben és háttérben is.
Szintén a Táliber önkénteseként bekapcsolódtam a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara JóPálya pályaorientációs táborának hétindító csapatépítő foglalkozásaiba is, megismerve közelebbről az általános iskola felső tagozatos korosztályát.
Minden alkalommal az akkor induló egy hetes tábor résztvevőinek tartottunk összerázó, ismerkedő játékokat. Attól függetlenül, hogy a résztvevők nagy része, olykor több mint a fele visszatérő ebben a pályaorientációs táborban, jó ötlet volt a szervezők részéről a hétfő reggeli csapatépítés, hiszen egy új csapat új dinamikát is ad a hétnek, és bár sokan ismerik egymást, mégis húszféle diák verbuválódott össze egy-egy hétre, húszféle személyiséggel, temperamentummal, tapasztalattal, motivációval. Az biztos, hogy ebben a táborban a diákok életkori sajátosságaira figyelve változatos módszereket bevetve ismertetik meg a munka világát. Nemcsak helybe jönnek a szakemberek, hanem felkeresik az iskolákat, műhelyeket, vállalkozókat, intézményeket, és gyűjtenek információt a látottakból, az elhangzottakból, a szakokból, a kipróbálás által is.
A mi csapatépítő foglalkozásunk része volt az is, hogy az egy hét együttlét szabályait megalkottuk a fiatalokkal. Legutóbb négy 5 fős kiscsoportban az általunk előre felírt szabályok (az előző két alkalommal általuk megfogalmazottak és általunk kiegészítettek) közül válogathatták ki azokat, amikkel egyetértettek, és amikkel nem, majd a csapatok képviselői ültek össze, és dolgozták ki a közös tábori szabályzatot erre a hétre, esetleg új szabályokat is alkotva és beemelve, majd mindenki kézjegyével ellátva kifejezte egyetértését.
Úgy tapasztaltuk, hogy ez a feladat mindenkit megmozgatott. Jó volt látni, ahogy vitatkoztak, értelmeztek egy-egy szabályt, érveltek mellette vagy éppen ellene. Sajnos nem volt idő alaposabban belemenni a témába, de utalásszerűen szó volt arról, hogy az iskolában alig kérdezik meg őket, kérik ki a véleményüket, mondhatják el érzéseiket, gondolataikat. Persze ez nem általános helyzetkép, ez húsz felsős diák visszajelzése volt, de azért elgondolkodtató. Saját tapasztalatból is tudom, hogy az iskola a legjobb terepe annak, hogy megismerjük az együttműködés, az érdekképviselet, az egyén és közösség együttműködésének alapjait, begyakoroljuk azokat a demokratikus módszereket, amikkel aztán a nagybetűs életben aktív állampolgárként alakíthatjuk a saját és a környezetünk életét.
Ezeknek a srácoknak még van véleményük, még el is akarják mondani. Egy biztos, hogy a JóPálya táborban ezt megtehetik, hiszen a tábor messze túlmutat a témájánál. Hajni és Magda szervezők, táborvezetők (akiket persze tegezhetnek, más felnőttekkel ellentétben) személye garancia arra, hogy meg is hallgatják őket.
Kíváncsi vagyok, jövőre kivel találkozunk majd újból, és mire emlékeznek majd a 2021-es táborból.
Sóki Benedek