Az első önkéntes élményünk!

Bevezető: 
Az első önkéntes élményünk a szegedi közösségi térben, a 3. Horrorház, egy szabaduló szoba jellegű 5 helyszínből álló rendezvény volt, ahol a cél a félelem legyőzése és a sikeres kijutás.

Első élménynek nem volt rossz, igaz néha jöttek furcsa emberek, akik érdekes megjegyzéseket tettek felénk. Az első napunkon kicsit izgultunk, hogy mi is lesz majd, de miután elkezdődött feloldódtunk. Olyan jó volt, hogy nem tudom szavakkal kifejezni. Vicces és összetartóvá vált a társaság. Sokat bolondoztunk a szabad időnk alatt.

Volt, hogy mi is megijedtünk, de sokkal többet ijesztgettünk. Akadt, aki új barátokat szerzett, és olyan is, aki a régieket erősítette meg. Bár sokat nem aludtunk, ennek ellenére nem voltunk fáradtak. A hangunk második napra már nem létezett, de mindent beleadtunk, és így az első horrorházunk nagyon jól sikerült. Nehéz volt a készülődés, a helyszínek felépítése, meg a szobák kialakítása, de végül mindent meg lehetett oldani. Boldogan, de egyben szomorúan mentünk haza, mert imádtunk a barátaink között lenni és sokat nevetni velük. Összességében egy újabb oldalunk ismertünk meg, ami jó nagyon, mert így újabb képességeket fejlesztettünk.

Tóth Bianka/Gyuris Fanni