Április végén Sörös Krisztián „Kóborlók” című képregénye került bemutatásra a Szegedi Új Nemzedék Közösségi Térben. A zombi témájú képregény pár oldalát kiállításként is megtekinthetik az érdeklődők, de akár az egész képregényt is elolvashatják az érdeklődők!
Kerekasztal beszélgetés formájában a mű alkotójával és a szintén képregény-alkotó Pilcz Rolanddal, Kalyber Joe megalkotójával, a képregény világ aktuális helyzetéről. Végezetül a zombi castingra jelentkező kis csapat egy mini zombi performance-t adott elő a Szegedi Egyetemi Színház közreműködésével.
A Képregényt elolvashatjátok a Szegedi Közösségi Térben, minden hétköznap 12-18 óra között.
Egy kis beszámoló a performance-ban résztvevő önkéntessel:
Zombi egy estére
Milyen jó érzés is más bőrébe bújni. Ilyenkor az ember kiléphet a komfortzónájából, játszhat és úgy gondolom, hogy minden ilyen alkalmat érdemes megragadni. Ilyen alkalom a minden évben megrendezett halloween, farsang, amikor jelmezt öltünk és szerepet játszva mókázunk egy kicsit. Pontosan ezért jó, ha évközben lehetőségünk nyílik kicsit kilépni a szürke hétköznapok kényelméből, és kicsit beszínezni, kifesteni az arcunkat, és jól érezni magunkat.
Pontosan ilyen alkalomként éltem át ezeket a rövid, de mégis eseménydús perceket zombi előadásunkkor, melyet kedvcsinálóként alkottunk Sörös Krisztián, Kóborlók című képregényéhez.
A felkészülés szinte zökkenőmentesen történt, nagyon rövid idő alatt. Varga Norbert (felkészítőnk) rengeteget kérdezgetett minket az elképzeléseinkről, gondolatainkról, ötleteinkről. Végül a képregény zombijai kialakulásának gyökerét alapjául véve, megalkottuk a kis darabunkat és előadva borzongással, kis vidámsággal és izgalommal kevert hatást váltottunk ki a közönségünkre, akik egyébként tökéletes áldozatok voltak zombi létünk csillapíthatatlan éhségének.
Mind a felkészülés, mind az előadás nagyon tetszett nekem, a kimaszkírozást borzasztóan élveztem. Sokkal jobb lett mikor már élesben játszottunk, mint képzeltem. Köszönöm a lehetőséget és máskor is szívesen átváltozom, ha lehetőség nyílik rá.
(Tronicsek Viktória, Mak István)