Rólad Szól! - Székesfehérvár

Bevezető: 
A Rólad Szól! harmadik rendezvényének lebonyolítására 2017. október 12-én került sor az Új Nemzedék székesfehérvári Közösségi Terében.

A rendezvényen jelen volt a kormányzat részéről Mohay Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Ifjúságügyi főosztályának vezetője, az Új Nemzedék Központ részéről Jakab Jácint, ifjúsági igazgatóhelyettes, Székesfehérvár képviseletében Mészáros Attila alpolgármester úr és Grósz Ákos, a székesfehérvári Redrock Falmászóterem ügyvezetője. 

A programon egy strukturált, interaktív beszélgetésnek lehettünk részesei, mely alapvetően négy témakört érintett. Beszélgettünk a nyelvtanulásról; az első, sikeres nyelvizsga visszatérítésének motivációs hatásairól; a mobilitásról; a munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről és változásairól, illetve a közösségi terek fiataloknak biztosított lehetőségeiről is szót ejtettünk . 

A találkozó végén a résztvevők kötetlen beszélgetésbe kapcsolódhattak be az Új Nemzedék Központ székesfehérvári közösségi tér, a Civil Centrum Közhasznú Alaptívány, illetve az Európa Ifjúsága Egyesület munkatársaival. Partnerszervezetünknek, a Fiatalok Fehérvárért Egyesületnek köszönhetően pedig a hasunk sem maradt üresen. :)