ZeneMánia Tábor Tatán

Bevezető: 
Peron Tehetségközpont Pap Tibor szakmai vezetésével

Tatán tavaly megnyitotta kapuit a Peron Tehetségközpont Pap Tibor szakmai vezetésével. Számos képzést, különleges programot, könnyűzenei koncertet adott a könnyűzene iránt érdeklődőknek. Többek között nagy sikerrel indult el a ZeneMánia Tábor. A könnyűzenei tábor idén második alkalommal nyílik meg augusztusban Tatán, amelyre megindult a jelentkezés. A ZeneMánia tábor két meghökkentő gondolatot adott a jövő zenészeinek: Boldog zenészeket kíván adni a jövőnek és Tata a könnyűzene fellegvára lesz.

A Peron Tehetségközpont hivatalosan tavaly szeptember 6-án nyílt meg. A Tata városa által megvalósult intézmény szakmai üzemeltetője a 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Peron Music Alapítvány. A ZeneMánia Tábor egy különleges lehetőség a könnyűzenében a fiataloknak.

Tavaly a ZeneMánia tábor a Peron Tehetség Központban 5 napon keresztül szolgálta az ifjú tehetségeket Cserteg István és Ruska Péter vezetésével. 25 ifjú tehetség, 20 oktatóval indította az első tábort. A cél az volt, hogy a zene szeretete, az öröm vezesse a fiatalokat a tanulásban. Ehhez 20 szakember segítsége volt jelen. A foglalkozások többsége interaktív módon vonta be a fiatalokat a tudás rejtelmeibe. A záró gálaműsorra eljöttek a családok, barátok, érdeklődők: a 2 órás programban zseniális produkciókban adtak számot a tanultakról a tehetséges fiatalok.

Az idei, augusztusi tábor hét napos programot kínál a ZeneMánia lakóinak. A zenélés öröme, a közösséggé formálódás, valamint az alkotásban való jártasság növelése ad feltétlen csábító erőt az ifjú zenészeknek. Hangszeres tudás gyarapítására, zenekari gyakorlatokra, zene és dalszövegírási tudás erősítésére ad lehetőséget a 7 napos tábor. A Peron Tehetségközpont tanári karát legendás pedagógusok ereje, tudása egészíti ki. Többek között Szeimann Zsuzsanna a vokáléneklés, Pacziga Linda az ének fejlesztésére ad gyakorlatokat. Lombos Márton a dalszövegírás varázslatában lesz segítője a fiatal alkotóknak. 20 tapasztalt oktató tart interaktív tanulási lehetőséget a zene körüli tudástárban. Augusztus 1-7 között remek hangulat, és kiváló helyszín várja a könnyűzene iránt elkötelezett fiatalokat.

Cserteg István elmondta: „A fiatalok számára a zenei tanulás mellett a közösségfejlesztés a legfontosabb. Összeérni zenei társként, barátként valamint inspirációs közeget teremteni. Ez mind megvalósulhat a táborban. Az fontos, hogy a tábor végén a 25 tehetség csillogó szemmel, feltöltődve, kreatív ötletekkel tele lépjen ki a Peron tehetség központ ajtaján. A boldog zenész képes jó dalokat írni, amelyekkel színesebb lehet minden napunk. A táborba fiatal, komplex személyiséggel rendelkező tehetségeket várunk. Érdeklődésüket szolgálja az előadások, workshopok hosszú sora. Többek között tudást szerezhetnek a produceri munkáról, a marketingről, a nyilvános szereplések formáiról, a koreográfiáról, a vizualitásról. A zenei fejlesztésekről minden délután kiváló tanárok gondoskodnak, és természetesen sokat zenélhetnek.”

A közösségfejlesztésben is nagy energiákat mozgósítottak a szervezők, hiszen egy fiatal generáció összeérése, együttműködése a jövőt jelentheti a könnyűzenében. Csalai Judit és Hornyák-Pálmai Éva munkája a táborban igen fontos lesz ebből a megközelítésből.

A ZeneMánia tábor évről évre újra lehetőséget ad arra, hogy a közös tudás gyarapítása a könnyűzenében támogassa a fiatal alkotókat, zenészeket, zenekarokat.

 

2020. július 9.

 

Írta: Gaál András

Fotó: Gyöngyösi Soma