Barátokkal barátként a gyerekekért!

Bevezető: 
Zöld pulcsis szuperhősök, akik barátok és példaképek is egyben

Az Amigos a gyerekekért Alapítványt 2014-ben alapította Forgács-Fábián Sára 10 barátjával. Ők hetente háromszor látogattak egy budapesti kórházat és tanítottak nyelveket a gyerekeknek, játszottak és barátkoztak velük. 2020-ra az Amigos 170 önkéntest számlált, az ország 4 városában és 12 kórházi egységében voltak jelen a zöld pulcsi szuperhősök.

Az Amigos egyik legnagyobb különlegessége a sokszínű és lelkes önkéntes csapatában rejlik. Az Amigók olyan egyetemista önkéntesek, akik szabadidejükkel és tudásukkal a gyerekek mellett állnak, hogy tanulással és játékkal motiválják őket a gyógyulásra. A kis korkülönbség miatt az Amigók egyszerre jelentenek barátot és példaképet a gyerekek számára. Fontos, hogy az önkéntesek megbíznak egymásban, és egymás barátai is, így tudnak rugalmasan, igazi csapatjátékosként "bevetésekre" járni.

A járványhelyzet miatt sajnos a kórházi kapuk bezárultak, de sok más létesítmény, így a sportlétesítmények, egy ideig a játszóterek és az iskolák is becsukták ajtajukat. Még több gyerek szembesült a magány, izoláció és az ismeretlentől való félelem érzésével, így még többeknek lett szüksége Amigókra. Ezért az Amigos 2020-ban több online programot is elindított.

Az Amigos Online-ban otthon gyógyuló, kórházban lévő vagy egészségügyi dolgozók gyerekeivel tanulnak egyénileg az Amigók, olyan tantárgyakból amikre a gyerkőcökek szüksége van: kémia, biológia, matek, vagy éppen idegennyelvek. A TanulTablet mentorprogramban 20 résztvevőnek adtunk egy tabletet és egy Amigo mentorálását, hogy egy általa választott célt elérjen. Volt aki főzni tanult, mások a költészet rejtelmeiben mélyedtek el. Az Amigos Miniben pedig az 1-6. osztályosokkal egy saját fejlesztésű tananyagon át kalandozunk izgalmas világokba, játszunk és beszélgetünk fontos kérdésekről, mint a környezetvédelem vagy megbocsátás.

Reméljük, hogy hamar visszamehetünk a kórházba, azonban az online tér új lehetőségeket is kinyitott előttünk. Így még hamarabb elérhetjük célunk, hogy egy nap minden beteg gyerek mellett legyen egy Amigo.