„DÖKéletlenek”

Bevezető: 
Szakmai párbeszéd nap Gyulán

„DÖKéletlenek” címmel szervezett szakmai párbeszéd napot a Gyulai Ifjúsági Központ 2021. október 11-én, ahol az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatot ketten képviseltük.

A találkozó célja az volt, hogy megismerjék a mai fiatalokat és az igényeiket. A gyulai iskolákból érkeztek diákok, akik már vagy képviselők az iskolai DÖK-ben, vagy érdekelte őket az egész légkör és annak varázsa, csatlakoztak ehhez a rendezvényhez. Így hát mi voltunk a két vidéki. Ez főleg akkor jött “jól”, mikor a várossal kapcsolatos kérdést kaptunk, de mindenki befogadott minket és igyekeztek segíteni a munkánkban.

Egy kerekasztalbeszélgetéssel kezdtünk és azzal is zártunk. Kik voltak a résztvevők? Először, voltak a gyulai diákok, akik régebben részt vettek a gyulai diákönkormányzatban/ érdekképviseletben, most már viszont egyetemista hallgatóként vagy dolgozóként válaszoltak a nekik szánt kérdésekre. Természetesen az ifjúság is kérdezhetett tőlük. Másodszor pedig Gyula polgármestere, irodavezetője és két elnök vett részt, akiktől sok érdekes választ hallhattunk. A kerekasztal beszélgetések között voltak játékos és szórakoztató csapatépítő feladatok.

Őszintén jól esett ennyi érdeklődő fiatalt látni egy helyen. A szervezőktől nagyon jó ötlet volt az, hogy vegyüljenek a különféle társaságok, így nem csak nekünk volt új a közösség, hanem a többi gyulai ifjúnak is. Fogalmunk sincs, hogy Mi fogtunk ki ilyen jó társaságot vagy az összes gyulai diák közösség ilyen, de nagyon szuperül éreztük magunkat velük.

Rengeteg tapasztalatot és ötleteket szedtünk össze egymástól, ami még a hasznunkra válhat. Annyira befogadóak, nyitottak voltak, a légkör pedig családias, hogy a nap végére már Mi is egy kicsit gyulainak éreztük magunkat. Sok jó barátra és élményre tettünk szert, arról nem is beszélve, hogy maga a város is elképesztően gyönyörű. Az biztos, ha lesz még ilyen esemény, ezer örömmel megyünk! 

 

Írta: Nagy Dorina Brigitta és Paksi Lilla