Önkéntesek világnapja az Erzsébet Ifjúsági Alap Miskolci Közösségi Terében

Bevezető: 
December 5-én, az Önkéntesek Világnapja alkalmából, a miskolci Közösségi Térben megrendezett programon, három szervezet közreműködésével beszélgettünk az önkéntességről.

A közösségi tér vezetője, felvezetőjében saját önkéntes tapasztalatairól beszélt az I. világháborús katonai temető megtisztítása kapcsán. A közel tizenöt évig tartó önkéntes programsorozat keretén belül, több szász önkéntes mozdult meg és ért el szemmel látható előrehaladást.

A temető eleinte ki sem látszott a gazból. „Hosszú évek, évtizedek óta nem gondozta senki a temetőt, és a természet sajnos óriási kárt tett az egykor nagy tisztelettel eltemetett katonák sírjaiban.”- írja a boon.hu az önkéntes megmozdulás kapcsán. Az akcióban részt vett többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, a Háromkő Egyesület, valamint a Magyar Cserkésszövetség II. Kerületének szervezte. A résztvevők közreműködésével sikerült a sírokat megtisztítani, ezzel emlékezve az elhunyt katonákra.

 A legnagyobb élmény az önkéntességben, hogy új dolgokkal ismerkedhet meg az ember, olyan dolgokkal, amiket korábban nem csinált. Nemcsak tudásban gyarapszunk általa, hanem új ismerősökre, barátokra lelünk, és a szívünkben is többet viszünk haza. A miskolci közösségi tér abban szeretné segíteni az idelátogatókat, hogy az önkénteseket kereső szervezetek, közösségek és az önkéntesek egymásra találjanak.

Ezen az érdekfeszítő programon többek között Engel Dennis, amerikai - magyar állampolgár, a Miskolci Egyetem oktatója mutatta be az „Egyetemek harca az éhezés ellen” elnevezésű akciót. Önkéntes koordinátorként, már több éve szervez ételadomány-gyűjtést a Miskolci Egyetemen, melyben a Magyar Vöröskereszt nyújt szakmai támogatást. A nemzetközi, csaknem 150 országban működő UFWH mozgalom kampányával, a szegénység és az éhezés problémájára kívánja felhívni a figyelmet.

Az előadás különlegessége volt, hogy olyan előadót hallhattak a fiatalok, akinek nem anyanyelve a magyar, a beszélgetésbe még egy kis angol nyelvi gyakorlást is sikerült becsempészni, hogy oldja a kedélyeket. A legkisebb is számít: a közönséggel együtt próbáltuk ki a World Food Program internetes oldalán a „Free Rice” játékos kvízeit, természetesen angol nyelven, ahol egy-egy feladat megoldásával az oldal üzemeltetői 10 szem rizst adományoznak a rászorulóknak.

A következő előadók a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumból érkeztek hozzánk. Szklenár Eszter és Tóth Áron már évek óta a 1227. számú Pray György cserkészcsapat tagjai. A mozgalom önkéntes munkájáról meséltek, illetve fényképes beszámolóval készültek a nyári amerikai Cserkész Világtalálkozón szerzett tapasztalataikról.

A programot, a TIREKIFI (Tiszáninneni Református Egyházközség Ifjúsági Centrum és Közösségi Tér) képviseletében Csomós Balázs és önkéntes segítőjének előadása zárta. Ők az általuk szervezett önkéntes programokról meséltek, többek között arról, hogy ifjúsági tábort szerveztek idény nyáron a Bodrogközben önkéntesek számára, ezzel ünnepelve azt a több ezer óra önkéntes időt, melyet év közben együtt dolgoztak. Fényképes bemutatóval ismertették a Miskolc főutcáján található közösségi terük programjait, mint például a Tirequiz kvíz klubot, Heaven’s Kitchen főzőklubot, a Könyv klubot az olvasás szerelmeseinek, vagy az Anya óra elnevezésű programjukat. A széles kínálat hallatán sokan érdeklődtek a TIREKIFI önkéntes lehetőségei iránt a közönség soraiból.

Búcsúzóul Bihari Bernadett Luca, a Miskolci Egyetemen működő Erasmus Student Network nemzetközi diákszervezet önkéntes projekt koordinátora szórólapokkal népszerűsítette az Erasmus hálózat önkéntes programjait.

 

Bihari Bernadett Luca