Fiatalok által dekorált fallal szépült meg az Új Nemzedék Szombathelyi Közösségi Tér

Bevezető: 
Több vagy, ha adsz. Amikor önkéntes munkával járulsz hozzá az általad látogatott hely felújításához, picit jobban a magadénak érzed. Barátkozol, tanulsz, és közben jó élményekkel is gazdagodsz.

2018. február 8-án Szombathelyen az Óperint utca 1. szám alatt található épületben az Új Nemzedék Közösségi Tér csapata fiatal önkéntesekkel festett ki egy irodahelyiséget. Másnap pedig elkészült a közösségi térben egy dekorációs fal is rajzokkal és kézlenyomatokkal.  Az önkéntes akcióra a vidámságát és a humorát mindenki elhozta magával, így nemcsak hasznosan, hanem nagyon viccesen teltek az alkotás pillanatai. A falon lévő rajzot, pedig bárki, aki betér a közösségi térbe, szabadon kiegészítheti, rajzolhat hozzá.

És a közös alkotáson részt vevő fiatalok hogyan érezték magukat?

Kevin

Jó volt, hogy mások is rajzoltak. Sokkal vidámabb lett a hely, hogy ez most itt van.

Dominik

Nagyon tetszett az egész. Faágat és a pókok hálóját festettem meg. Jó volt.

Vivi

Nagyon jó volt, mert tudtam festeni baglyot. Oda tudtam tenni a falra a kéznyomomat is. Először féltem, de aztán meg tudtam csinálni. Nagyon jó volt a repülő középső madarat is festeni.

Bálint

„A pénteki alkotó tevékenység alatt remekül éreztem magam, mert azokkal lehettem, akiket a barátaimnak tartok és rendkívül felszabadítónak éreztem azért, mert szabadon alkothattam, határok nélkül. Kiadhattam azt, ami bennem van, megfesthettem a szenvedélyem, azt, amit szeretek. A kreativitásomnak egy nagy löketet adott, hogy azt festhettem meg, ami az eszembe jutott. De a legjobb mindenképpen az volt, hogy olyanokkal lehettem, akiknek a társaságát élvezem. És egy kis reklám a végére: Szeretek az Új Nemzedék Közösségi Térbe járni!”

A fotók pedig magukért beszélnek! :)