Főoldal
2017. 05. 10.
Immáron tizedik alkalommal 2017. május 8-án került megrendezésre az Esélyegyenlőségi Nap Szombathelyen. Idén a Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, az Új Nemzedék és a Vasi Ifjúságért Egyesület koordinálásával valósult meg.
2017. 05. 08.
„Az a lényeg, hogy aki ide bejön, az boldogan menjen ki” – ez a célja a Családi Kör Centrumnak, amely öt éve működik városunkban. Most egy vadonatúj kezdeményezést indítottak el, a megnyitóra mi is ellátogattunk.
2017. 05. 08.
A Közép-dunántúli Szövetség az ifjúságért és a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány az Új Nemzedék Veszprémi Közösségi terében indította útjára a veszprémi értékőrök képzéssorozatot. A találkozókon a helyi fiatalok honismeretet, fénykép és videotechnikai ismereteket tanulhatnak.
2017. 05. 08.
2017. május 4-én a Veszprémi Új Nemzedék csapata is csatlakozott az Európa hét programsorozathoz. A Lélektér Alapítvány kertjében a fiatalok vászonra festhették, hogy mit gondolnak az Erasmus programról.
2017. 05. 08.
2017. április 28-án a Veszprémi Új Nemzedék csapata játékos programmal települt ki a Veszprémi Egyetemi Napokra. A rendezvényen középiskolások vetélkedhettek értékes nyereményekért és ismerkedhettek meg ifjúsági szolgáltatásokkal.
2017. 05. 05.
Április végén Sörös Krisztián „Kóborlók” című képregénye került bemutatásra a Szegedi Új Nemzedék Közösségi Térben. A zombi témájú képregény pár oldalát kiállításként is megtekinthetik az érdeklődők, de akár az egész képregényt is elolvashatják az érdeklődők!
2017. 05. 05.
Például azt, hogy hogyan zajlik egy kitelepülés. Vagy azt, hogy mit is jelent a gyakorlatban kiscsoportokat koordinálni. Mayer Alexandra önkéntesünk a Tolna Megyei Elsősegélynyújtó Versenyen járt. Olvassátok el rendkívüli beszámolóját, ahogyan Ő látta...:)
2017. 05. 05.
Az Európai Ifjúsági Hét keretein belül a Rügybázis Kulturális Egyesület szervezésében és az Új Nemzedék együttműködésével május 3-án ismét megtelt helyi fiatalokkal az Óperint utcai közösségi tér.
2017. 05. 04.
Az Európai Ifjúsági Hét alkalmából az Erasmus+ programmal kapcsolatos interaktív információs órát szerveztek diákoknak a Salgótarjáni Új Nemzedék Közösségi Térben május 4-én.
2017. 05. 04.
Új Nemzedék Közösségi terünk az Európa Ifjúsági Egyesület megbízásából street art flashmobot szervezett az európai mobilitás témájában
Oldalak
